JD Vance világosan üzent Európa vezetőinek: kemény ára lesz annak, ha jóban akarnak lenni Trumppal

Az amerikai alelnök szerint nagy veszélyben van az európai demokrácia.

Hivatalban lévő magyar államfő először vesz részt brit uralkodó koronázásán.
Élő közvetítés a koronázás napjáról
A koronázással kapcsolatos legfontosabb eseményekről élőben számolunk be.
A koronázási szertartás hivatalos része véget ért.
15:27 – A királyi pár az erkélyről köszönti a tömeget
A Mallon összegyűlt tömeg lelkesen fogadta az erkélyre kilépő királyi családot. Károly nem először vesz részt ilyen eseményen, 1953-ban édesanyjával, II. Erzsébettel is ott volt ezen az emlékezetes pillanaton.
15:12 – Harry herceg kínos mosollyal ülte végig apja koronázását
Károly herceg kisebbik fia látszólag kellemetlenül érezte magát a szertartáson. A harmadik sorban nevetgélt unokatestvéreivel, miközben bátyja, Vilmos az első sorból vett részt az ünnepségen.
14:45 – A királyi pár megérkezett a Buckingham-palotához
Hamarosan az erkélyről köszöntik az összegyűlt embereket.
14:05 – A király elhagyja a Westminsteri apátságot
A királyi pár visszamegy a Buckingham-palotához egy sokkal népesebb kísérettel, mint délelőtt. A Parlament téren a Brit királyi Légió díszőrséget áll az uralkodóknak.
13:54 – Videón a koronázás pillanatai
A király levette ünnepi ruháját, majd beült a koronázási székbe, hogy felkenjék, megkapta a királyi jelképeket, majd fejére tették a királyi koronát. „Isten óvja a királyt!” – hangzott el a felkiáltás.
12:30 – Novák Katalin is részt vesz a koronázáson
A magyar köztársasági elnök Facebookon osztotta meg délelőtt, hogy férjével elindultak a koronázási szertartásra.
11:50 – A királyi hintó megérkezett a Westminsteri apátsághoz
A királyi párt a Canterbury érsek fogadta a templom bejáratánál.
11:20 – Elindult a díszes királyi hintó a Buckingham-palotából
A díszes királyi menet londoni idő szerint 10:20-kor indult a Buckingham palota előtt. A Mall-on keresztül lemegy a Trafalgar térre, onnan a Whitehallon keresztül a Parlament térre és a Broad Sanctuary-re. Az 1,42 mérföldes (2,8 km) útvonalon 1000 fős katonai kísérettel halad végig a királyi hintó és a közel 200 résztvevő.
11:10 – Sorra érkeznek a hírességek a Westminsteri apátságba
Olena Zelenszka és Jill Biden szinte közvetlenül egymás után lépett be az apátsági templomba. De megérkezett már a helyszínre Sadiq Kahn London polgármestere, valamint Katy Perry énekesnő is. Humza Yousaf, Skócia első minisztere hazája nemzeti viseletében, skótszoknyában érkezett.
11:04 – Égi és földi hatalmak – pápalátogatás után, koronázás előtt
Különleges napokat élünk most, 2023 hűvös tavaszán – olyan időszakot, amikor a hétköznapokból és a világ s életünk ellaposítására törekvő tendenciákból kilépve magasabbra és távolabbra tudjuk vetni a tekintetünket. Rajcsányi Gellért írása.
10:20 – A predesztinált élet: III. Károly útja a kései koronázásig
Portrénk III. Károlyról!
9:50 – Érkeznek a vendégek a Westminsteri apátságba
Az apátság elkezdett megtelni a koronázásra érkező vendégekkel. Egyelőre többnyire kevésbé ismert emberek, jótékonysági dolgozók vannak a helyszínen. Időközben letartóztatták a monarchia-ellenes Republic mozgalom vezetőjét, Graham Smith-et.
8:50 – Elindult a nagy nap, a britek izgatottan készülnek a koronázásra
London utcáit elözönlötték az emberek, a királyi díszmenet útvonala melletti kilátópontokat már reggel hatkor megnyitották. A felvonulás magyar idő szerint 11:20-kor indul a Buckingham-palota elől.
7:40 – Ki lesz ott és ki nem lesz ott III. Károly koronázásán?
A királyt és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg szombaton Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.
7:31 – Jön III. Károly király – de ki volt I. és II. Károly?
A lefejezett Károly, az élveteg Károly... és most jön a harmadik Károly. Két vitatott megítélésű, 17. századi angol király nevét tartja meg Károly, immár brit uralkodóként. Portrék!
Nyitókép: Emmanuel Dunand / AFP